Tanáraink
This is your Team section. Briefly introduce the team then add their bios below. Click here to edit.
Erdélyi Csilla
ének tanár
10 éves korom óta a színpad az életem! Sokféle műfajban dolgozom jelenleg is aktívan, része vagyok Magyarország egyik legismertebb Hand’s Up csapatának (Peat Jr. & Fernando Feat. Sheela) akikkel rengeteget koncertezem, művészeti vezetője vagyok a Csillag Musical Társulatnak, ahol külön féle Show és Revű műsorokkal, illetve színházi musical előadásokkal járjuk a színpadokat, rendezvényeket. 2003-ban alapítottam meg a Csillag Musical Stúdiót (amit 5 év kihagyás után) most újult erővel, de megannyi tapasztalattal indítok újra!
…és hogy miért hagytam egy kis időre abba?
A neve Szász Rajmund, a kisfiam, aki 2019-ben látta meg a napvilágot.
Nagy Zsuzsa
dráma tanár
A színház és zene szeretete gyermekkorom óta jelen van az életemben: iskolai színdarabokban szerepeltem, a kórus tagja voltam, illetve éveken át tanultam szolfézst, zongorát, furulyát.
Számos darabot állítottunk már színpradra tanár kollégáimmal, illetve több táborozási élményen is túl vagyunk már együtt. Óráimon nagy figyelmet fordítok a közös, csoportos feladatok mellett az egyéni fejlesztésre is, illetve beszédtechnika gyakorlatokkal, improvizációs feladatokkal és kreativitást igénylő csapatjátékokkal készítem fel a tanulókat a színpadi jelenlétre. De ezt a tudást - magabiztosság, szép beszéd, határozott kiállás, csapatmunka - úgy gondolom, a hétköznapokban is minden gyermek kamatoztatni tudja majd.
Langó Bernadett
tánc tanár, koreográfus
Színházi táncosként végeztem. Korábban számos akrobatika és táncversenyen résztvevője voltam, versenyzőként és felkészítőként is, sikeres eredményekkel. Kedvenc műfajom a jazz és a kortárs. Társulati munkáimon kívül foglalkozom szalagavató és esküvői táncoktatással, illetve szinkronúszó egyesületben a szárazföldi munkánkban tevékenykedem. Gimnáziumban tömegsport lehetőségeként társastáncot oktatok és természetesen egyéb színházi előadásokban is részt veszek.
Számos operett és musical műfajú darabban vettem már táncosként és koreográfusként is részt.
Úgy gondolom, egy életvidám, mindig nyüzsgő, kedves egyéniség vagyok, aki nagyon gyorsan megtalálja a közös hangot a szülőkkel és gyerekekkel egyaránt!